Szász András barátunktól kaptuk ezt a szép tavaszváró írást. András szeptember második csütörtöki napján lesz újra vendégünk két kötetének bemutatója kapcsán.
Tavasz – A várva várt kikelet
Dőreség azt hinni, hogy március elején véget ér a tél. Mondhatnak bármit a naptárkészítők, időjósok, írhatnak bármit a hírlapok, az agg hadfi még a határban táboroz, bármikor visszafordulhat.
Egy reggelen aztán mégis megtörténik a csoda: a kitárt ablakon rigó füttyét lebbenti otthonunkba az éjszakánként fuvallattá szelídülő böjti szél. A harsány rigófütty, akár az ócska vekker, kiveri az álmot a természet szeméből, s az hirtelen tudatára ébred halhatatlanságának. Mert akár hisszük, akár nem, bizony a természet, akár a föld „csak elalszik, nem hal meg”. S ha már felébredt, serényen munkához is lát. Mintha így akarna rácáfolni azokra, akik szerint a kikelet áprilissal kezdődik. Nem is igen törődik velünk, emberekkel. Saját boldog gondjai kötik le, elvégre menyegzőre készül.
A mandulafák már megszőtték és kiterítették az ara hófehér ruhájához szükséges kelmét. A magnóliák, barackfák feladata a nyoszolyólányok öltözetének előteremtése, míg az aranyesők a lakodalmas menet útját jelölik ki fénylő sárga fürtjeikkel, a színes virágok özönével teleszórt, határtalan táncteremül szolgáló mezőig. Szorgos méhek serege lepi el a szirmaikat bontogató virágokat, hogy illatos, édes nektárral töltsék meg a lakodalmas nép serlegeit. S miközben hangolnak a zenészek, hangszálaikat melegítik az énekesek, sorra érkeznek a telet idegen földön átvészelő vendégek. Némelyek egyenesen Afrika legdélibb csücskéből, mások valamivel közelebbről. Hangosan csevegnek, csárognak, csivitelnek, csacsognak, mesélik élményeiket, közben a szemük sarkából időnként a karmesteri emelvényre lesnek.
Végre megérkezik a mester. S amint fellép a pulpitusra, a vásári ricsaj is megszűnik, mintha elvágták volna. Magasba lendül a karnagyi pálca, s hirtelen mozdulattal beinti a zenekart s a kórust. Felzeng az ősi himnusz, a megilletődöttség némasága szorítja össze a torkokat. Valami olyasféle áhítat ez, amilyen Händel Messiás című oratóriumának dublini ősbemutatóját jellemezte, melynek híres Halleluja-kórusáról maga a mester így nyilatkozott: „Azt hittem a mennyországot látom, és benne magát a nagy Istent.”
Igen. A kikelet nemcsak az ébredés, egyben húsvét és a Feltámadás ünnepe is. A Megváltó, az emberi lélek és az Isten teremtette világ feltámadásáé.
Erről szól a természet minden rezdülése, és erről Dsida Jenő Tavaszi ujjongás című csodálatos verse is:
„…Nincs ma halál,
Él ma a földön
Mit csak az Isten
Élni teremtett; –
Harsog a himnusz,
Hangos a táj! –
Semmi se fáj,
Minden örömre,
Tűzlobogásra
Szítja a lelket. […]
Hallga, mi szépen
Csendül a nóta,
Csörtet a csermely,
Csattan a csók!
Messze az erdő
Lombjai közt a
Nyár keze int! –
Hirdeti minden,
Hirdetem én is,
Itt a tavasz!”