2020-02-13 Ö-zősök

A 2019-ben meghirdetett ö-zős pályázat résztvevőit hívtuk meg találkozónkra, s mindazokat, akik "ö-ző tájszólású hangjukkal" hozzájárultak megint nyelvjárási kincsünk gyarapításához. Meghívónk szerint minden érdeklődőt szeretettel vártunk. Egyesületünk először 2011-ben hirdette meg ö-zős pályázatát...

 

Az esten dr. Sipka Rózsa, a zsűri elnöke köszöntötte a megjelenteket, majd Samu János földink legutóbbi írásából olvasott fel.Elmondta, hogy ő is milyen fontosnak tartja nyelvjárásunk megmaradását. Szerinte jó volna, ha már az óvodákban is volnának olyan foglalkozások, ahol a gyerekek hozzászoknának "vásárhelyi nyelvünk"-höz.

Ezt követően Benkő László mutatta be a most megjelent lemezünket, amelyen nem csak a pályázatírók hangjai, hanem egyéb gyűjtések is helyet kaptak.

o2

Az esten Hegyiné Csernus Judit közreműködött, saját ö-ző nyelvjárásban írt történeteit mondta el.

A nyelvjárási találkozón mindazok, akik írásukkal, hangjukkal gazdagították Körünk gyűjteményét - egy-egy lemezt, valamint emléklapot kaptak.

o4

o5

o6

o7