2022-05-12
Egyesületünk - egyelőre évente egyszeri alkalommal - új sorozatot indított: "Kortárs Fogadó" címmel. A május 12-i első vendégünk Cserna-Szabó András József Attila-díjas író volt, beszélgetőtársa Benkő László.
Az est meghívója ide kattintva érhető el.
A közvetlen beszélgetésből kiderült, hogy a főként novellista, esszégyűjteményeket maga mögött tudó író Szentesi születésű, de édesapja révén Vásárhelyi kötődése is van. "Apanyelvét" ugyan már nem használja, de fölhasználta azt a Sömmi c. betyárregényében.
A találkozó folyamán szó esett Cserna-Szabó több mint húsz kötet fölölelő munkásságáról, rövidebb újságírói tevékenységéről, arról, hogy a kultúrtörténeten belül különösen sok alkotással szerepel nála a magyar és a nemzetközi gasztronómiai irodalom és az abból továbbírt elbeszélései. Az est végén szó esett legújabb könyvéről, a Zerkó, avagy Attila törpéje c. fikciós és groteszk történelmi regényéről.
Az író egy megdöbbentő novelláját Rácz Attila előadó tolmácsolta a szép számmal megjelent érdeklődő előtt. Az író-olvasó találkozó kérdésekkel, válaszokkal, dedikációkkal és kötetlen, jó hangulatú beszélgetéssel ért véget.