2020-2-10 Rajzkiállítás
A Wass Albert meseillusztrációs pályázatra beérkezett alkotásokat a zsűri elbírálta, 26 alkotásnál javasolta, hogy díjakat is kapjanak az alkotók, míg 23 rajzolót dicsérő oklevéllel fogunk jutalmazni. A kiállítás megnyitójának plakátját itt olvashatja.
A zsűri tagjai voltak Orosz Mária keramikusművész, Szenténé Kálvai Mária festőművész.
A rajzokat beküldő intézményeket levélben értesítettük az eredményekről.
A megnyitón Szenténé Kálvai Mária kiemelte, hogy milyen hasznos, ha a gyerekeknek mesét olvasnak a szülei, s milyen jó, ha az a mese megmozgatja a gyermekek fantáziáját. Csodálatos eredménye ez a kiállítás ennek a folyamatnak, hiszen olyan gyönyörű rajzok születtek, hogy szíve szerint szinte mindenkinek díjat adna át. De dicséretet érdemel minden pedagógus és minden gyermek, aki lehetővé tette, hogy ez a szép kiállítás létrejöhessen.
Eredmények:
Mária Valéria Keresztény Óvodából
Díjazottak névsora:
Nagy Patrik óvodás Felkészítő Vajnai Ágnes
Zsolnai Luca óvodás Felkészítő Bauerné Farkas Bernadett
Dicsérő oklevelesek névsora:
Vass Virág óvodás Felkészítő Oláhné Pető Katalin
Csipak Léna Margaréta óvodás Felkészítő Oláhné Pető Katalin
Szél István Sebestyén óvodás Felkészítő Vajnai Ágnes
Szeremlei Sámuel Református Óvodából
Díjazott: Mihály Zsófia Anna óvodás Felkészítő: Füzesiné Király Anikó, Vízhányóné Arany Katalin
Égbőlpottyant Evangélikus Óvoda
Díjazott: Farkas Arina óvodás Felkészítő Sári Krisztina
Felsőhegy Petőfi Sándor Általános Iskola Zenta, Felsőhegy
Díjazottak:
Fajka Flórián 1.o. Felkészítő Csonti Melinda
Huszák Dániel 1.o. Felkészítő Csonti Melinda
Barna Melissza 1.o. Felkészítő Csonti Melinda
Kis Bicskei Edina 4.o. Felkészítő Berecz Gábor Zsuzsanna
Novák Ádám 4.o. Felkészítő Berecz Gábor Zsuzsanna
Dicsérő oklevelesek:
Rekovics Ervin Nemere 1.o. Felkészítő Csonti Melinda
Tóth Norbert 1.o. Felkészítő Csonti Melinda
Szuromi Lara 4.o. Felkészítő Berecz Gábor Zsuzsanna
Deák Viola 4.o. Felkészítő Berecz Gábor Zsuzsanna
Zsoldos Titanilla 4.o. Felkészítő Berecz Gábor Zsuzsanna
Felsőhegy, Csokonai Vitéz Mihály K.T.
Díjazottak:
Györgyi Lia 2.o. Felkészítő Gajdán Béláné
Sosterics Nóra 2.o. Felkészítő Gajdán Béláné
Vass Csenge 2.o. Felkészítő Gajdán Béláné
Rozsos Róbert 2.o. Felkészítő Gajdán Béláné
Dicsérő okleveles:
Tóth Petra és Hódi Vivien. 2.o. Felkészítő Horváth Tímea
Németh László Gimn., Ált. Isk.
Díjazottak:
Szécsényi Imola 4.o. Felkészítő: Donnákné Budai Ildikó
Molnár Csongor és Versegi Attila 4.o. Felkészítő Kosztolányi Anikó
Csorba Emese Ágnes 2.o. Felkészítő Kosztolányi Anikó
Szenti Kitti Lili 4.o. Felkészítő Kosztolányi Anikó
Gulyás-Kis Tímea 3.o. Felkészítő Kokovainé Pusztai Zita
Kovács Máté 1.o. Felkészítő Ráczné Kecskeméti Ágota
Zsingor Lilien 1.o. Felkészítő Ráczné Kecskeméti Ágota
Behán Emma2. 1.o. Felkészítő Szabóné Horváth Anikó
Dicsérő oklevelet kaptak:
Kiss Gergő 2.o. Felkészítő Kaczkó Rita
Horváth-Wolford Xénia 2.o. Felkészítő Kaczkó Rita
Bilibok Ramóna 4.o. Felkészítő: Donnákné Budai Ildikó
Székely Szabolcs 4.o. Felkészítő: Donnákné Budai Ildikó
Nagy Lilla és Szabó Nóra Kata 4.o. Felkészítő Kosztolányi Anikó
Ombódi Vivien 2.o. Felkészítő Kosztolányi Anikó
Péczely Attila Alapfokú Művészeti Iskola
Díjazottak:
Meszlényi György 5.o. Felkészítő Radicsné Nagy Andrea
Csordás Eszter 6.o. Felkészítő Radicsné Nagy Andrea
Dicsérő oklevelet kaptak:
Farkas Alma 7.o. Felkészítő Mucsi Zoltán
Puskás Kamilla 2.o. Felkészítő Mucsi Zoltán
Módra Léna és Báthory Anikó és Kis Barnabás 3.o. Felkészítő Mucsi Zoltán
Demeter Ágnes 6.o. Felkészítő Radicsné Nagy Andrea